“ (…) Koltay Szonja is az anyáknak hódol, az anyák előtt tiszteleg, ugyanakkor kapcsolódik napjaink, pontosabban a közelmúlt politikai retorikájához, a történeti hagyományokhoz, nemzeti fájdalmakhoz, a nacionalizmushoz. Az anyák hazafias feladata a nemzet gyarapítása, eszményítésük a nacionalizmus része. A hatalmi ideológia, nemzeti eszmények, nemekhez kapcsolódó előítéletek, kulturális mítoszok ott vannak a nyelvben, nyelvi struktúrát is alkotnak. Ezt a „nyelvtant” szedi szét Koltay Szonyja, forgatja színéről a visszájára, kifordítja-befordítja, állítja fejetetejére. Új nyelvet épít a régi elemeiből. Társadalomkritikát gyakorol a nyelven. Néhány példa: Kárpát-gödör, kisanyország, nagyanyaország, sátorverőlegények, gazembertelenítés, kútbaigazító. Világhíreket mond, miközben egyéni, családi szinten is beszél, a családi híreket teszi publikussá, a világhíradó eseményévé – ezek a kút-hírek. Ami személyes, az politikus és ami politikus az személyes is, a nagypolitika behatol a családi életbe. Munkáinak van egy költői rétege, ami a folklór, a népi rigmusok, kiszámolók, a városi folklór, a rap keveréke. Ennek megfelelően nem finomkodik. A szóképeket vizuális képekre fordítja, a vizuális elemeket szóképekre. A sátorverő legények cövekelik le és őrzik a határokat. Képeinek gyakran nincs főnézete, iránya, alulról, felülről, bármely oldalról értelmezhetők. Mindezt elő is adja performanszaiban, sőt kiviszi az utcára, résztvevőket toboroz. Képeiből transzparenseket csinál, féktelenül játszik, hangoskodik, kiabál, bevon. Mintha felszabadultan utat engedne a generációkon, női generációkon keresztül felhalmozott energiáknak.”

Turai Hedvig

“(…) Szonja Koltay, too, pays tribute to mothers and honours them, whilst at the same time drawing on the political rhetoric of our times – or, more precisely, of the recent past – as well as on historical traditions, national sorrows and nationalism. The patriotic duty of mothers is to increase the nation’s numbers; their idealisation forms part of nationalism. The ideology of power, national ideals, gender-related prejudices and cultural myths are present in language; they also form its structure. Szonja Koltay picks this ‘grammar’ apart, turns it inside out, twists and turns it, and turns it upside down. She builds a new language from the elements of the old. She practises social criticism through language. A few examples: ‘Carpathian Pit’, 'little motherland', 'grandmotherland', 'tent-pitching lads', ‘scoundrel-isation’, 'well-straightener'. She reports on world news whilst also speaking on a personal and family level; she makes family news public, turning it into a news event – these are the ‘well-news’ stories. What is personal is political, and what is political is also personal; high politics intrudes upon family life. Her works have a poetic layer, which is a blend of folklore, folk rhymes, counting rhymes, urban folklore and rap. Accordingly, he does not mince her words. She translates verbal imagery into visual images, and visual elements into verbal imagery. The tent-pitching lads stake out and guard the boundaries. Her images often lack a central focus or direction; they can be interpreted from below, from above, or from any angle. She brings all this to the fore in his performances, even taking them out onto the streets and recruiting participants. She turns her pictures into banners, plays with abandon, makes a racket, shouts and draws people in. It is as though she were freely giving way to the energies accumulated across generations, across generations of women.”

Hedvig Turai